Tingsha: a tibeti csengő, amely az éhes szellemeket hívja

Blog › Hangtálak és hangszerek

2026. 09. 19. · Puszta Richárd

Egy régi buddhista szöveg szerint Ánanda, Buddha unokatestvére és kísérője, elvonultan meditált a banjánfák ligetében, Kapilavasztu mellett. Hajnal előtt csontsovány női szellem jelent meg előtte, a szájából lángnyelvek csaptak ki. Azt mondta, hogy Ánanda holnapután meghal, és éhes szellemként születik újra, hacsak reggel meg nem vendégel számtalan éhes szellemet. Ánanda remegve sietett Buddhához. Buddha azt mondta, ne féljen, és varázsigét tanított neki: hétszer kell elmondani az étel fölött, aztán kinyújtott karral az ajtó elé tenni az ételt, majd csettinteni és tapsolni. Tibetben az éhes szellemeknek szóló felajánlásoknál egy apró hangszer szól, a tingsha.

Az éhes szellem szanszkrit neve, a préta, eredetileg „eltávozottat” jelent. A buddhista tanítás úgy tartja, hogy az születik prétának, aki korábbi életében fösvény volt. A préta nagy éhséget és szomjúságot szenved, de nem jut táplálékhoz. Tibetben vizet és gabonát, máskor vajjal gyúrt lisztet ajánlanak fel az éhes szellemeknek. A lisztet elégetik, ez a füstfelajánlás, tibetiül szur, és a tingsha főként ennél szól. A Grinnell College amerikai egyetem hangszergyűjteményének leírása szerint a szerzetesek egymagában szólaltatják meg, így hívják a szellemeket a felajánláshoz. A szertartásban tehát a tingsha dolga a meghívás. Olyan hang, amely nem annak szól, aki megüti, hanem azoknak, akiket hív. Az ételfelajánlás, amelyet kísér, az együttérzés gyakorlata, hiszen az éhezőknek ad enni.

A mai termékleírásokban, a mieinkben is, a tingsha meditációs csengőként szerepel, amely a gyakorlás kezdetét és végét jelzi.

Két tányér egy szíjon, egy hang a kolostorban

A tingsha csengő két kicsi, vastag fémtányérból álló tibeti cintányérpár, amelyet bőrszíj vagy zsinór köt össze. A Grinnell-gyűjtemény párja öntött bronz, a meglehetősen vastag tányérok átmérője 7 centi körüli. A zsinór a tányérok közepén domborodó rész lyukán fut át, belül csomó tartja.

Tibeti neve kiejtve tingsag, tudományos átírásban ting shags. A tibeti buddhista hagyományban élő magyarázat szerint az első szótag magát a hangot utánozza, a tiszta, magas „ting”-et. Az angolos tingsha mellett magyarosan tingsa is írható, a mi termékneveink egy részében így áll.

A tibeti kolostorok szertartásain három fő fajta cintányér szól. A két nagyobb a „haragos” rolmo és a „békés” szilnyen. Ezeken a kórusvezető szerzetes játszik, tibeti nevén az umdze, és velük igazítja a többi zenészt, ahogy a karmester a zenekart. A tingsha nem tartozik ebbe a zenekarba. Egymagában szól a felajánlásoknál, és a vétkek megvallásának szertartásain is. A gyűjtemény leírása felveti, hogy a tingsha talán már a 7. században Tibetbe került, amikor a buddhizmus Indiából odaérkezett.

Miért hullámzik a tingsha hangja?

Ugyanennek a párnak csillogó a hangja, és a leírás az okát is megadja: a két tányér nem pontosan ugyanazon a hangon szól. Az egyik egy félhangnál kisebb lépéssel a négyvonalas e alatt, a másik kicsivel fölötte. A négyvonalas e nagyjából 2640 rezgés másodpercenként, a zongora jobb széléhez közel esik, a 88 billentyű közül a nyolcvanadik. A két hang közti apró különbség gyors lebegést kelt, ettől csillog a hang.

Ez a lebegés. Két közeli hang összeadódik. Amikor a két rezgés egy ütemben jár, a hang felerősödik, amikor egymás ellen dolgozik, elhalkul. Olyan ez, mint amikor két ember egymás mellett sétál, és az egyik kicsit hosszabbakat lép. Hol egyszerre koppan a lépésük, hol szétcsúszik, aztán megint összetalálkozik. A hullámzás üteme a két rezgésszám különbsége. Ha például az egyik tányér másodpercenként 2600-at, a másik 2605-öt rezegne, a hang másodpercenként ötször dagadna meg és halkulna el. Minél közelebb van egymáshoz a két hang, annál lassabb a hullámzás, és ha a két tányér hajszálpontosan egy hangon szól, el is marad.

Ha viszont a két hang távolabb esik, a lebegés felgyorsul, és a fül már nem hullámzásnak, hanem csillogó remegésnek hallja. Ilyen ennek a párnak a hangja is. Ha a hang másodpercenként nagyjából 20–30-nál is többször dagad meg és halkul el, már nem halljuk lebegésnek, inkább érdesnek tűnik. Mivel a tingshánál két külön tárgy kerül párba, a párok hullámzása is eltérhet egymástól.

A tányér csengésében az alaphang fölött magasabb részhangok is szólnak, de a húrral ellentétben nem az alaphang kétszeresén, háromszorosán, így nem követik azt a szabályos felhangsort, amely a monochord éneklő hangját adja.

A hang magassága azt is megmagyarázza, miért hat ennyire áthatóan egy ilyen kicsi tárgy. Az emberi fül a másodpercenként 2000–5000 rezgésű hangokra a legérzékenyebb, a legjobban 3500–4000 körül hall, mert a hallójárat ebben a tartományban maga is rezonál. A gyűjtemény párjának csengése ebbe a sávba esik, ezért ugyanakkora erősség mellett hangosabbnak halljuk, mint egy mélyebb hangot.

Nyolc jel a peremen

A nyolc szerencsejel (szanszkritul astamangala) eredetéről Robert Beer ír, a tibeti jelképek kézikönyveinek szerzője és rajzolója. Szerinte a nyolcas csoport ősét Indiában a királynak nyújtották át a beiktatásakor, és ez a szokás szinte bizonyosan régebbi a buddhizmusnál. Ez a régi nyolcas azonban valószínűleg részben más tárgyakból állt, például trónból és kézlenyomatból, a két hal viszont már akkor is köztük volt. A buddhista hagyományban az istenek adták át a jeleket a megvilágosodott Buddhának. Brahma ezerküllős aranykerékkel kérte, hogy Buddha tanítson, Indra fehér kagylókürttel, hogy hirdesse a tant.

• Ernyő: Indiában a királyi méltóság jele volt, hagyományosan tizenhárom ernyő járt a királynak. A tibeti sztúpák csúcsán sorakozó tizenhárom gyűrű is egymásra rakott ernyőket jelez.
• Két aranyhal: eredetileg India két szent folyóját, a Gangeszt és a Jamunát jelképezte. A buddhizmusban a vízben szabadon úszó hal a boldogság és a kötetlenség képe.
• Kincses váza: az indiai agyag vizeskorsó mintájára rajzolják. A legenda úgy tartja, hogy akármennyi kincset vesznek ki belőle, mindig tele marad.
• Lótusz: a sötét iszapból nő ki, mégis tiszta marad, ezért a tisztaság jele.
• Kagyló: a hagyomány a ritka, jobbra csavarodó kagylót tartja szerencsésnek, nem a gyakori, balra csavarodót. Kürtként fújva a tanítás messzire hangzó szavát jelképezi.
• Végtelen csomó: Buddha végtelen bölcsességét és együttérzését jelzi. Hasonló csomóminta már az Indus-völgyi kultúra i. e. 2500 körüli agyagpecsétjein is feltűnik.
• Győzelmi zászló: az ókori indiai harci szekerek hadijelvényéből lett. A tibeti kolostorok tetejének négy sarkán gyakran négy ilyen zászló áll, ezek Buddha győzelmét jelzik a négy mára, vagyis a négy gonosz erő fölött.
• Kerék: a tanítás kereke. Nyolc küllője a nemes nyolcrétű ösvény nyolc lépését jelképezi, a helyes szemlélettől a helyes elmélyedésig. Buddha első tanítását a kerék első megforgatásának nevezik.

„Buddha testének harminckét fő jegye közül az egyik mély, zengő, kagylókürtre emlékeztető hangja, amely a tér mind a tíz irányában visszhangzik.”

— Robert Beer, The Handbook of Tibetan Buddhist Symbols (saját fordítás)

Beer azt is leírja, hogy a Buddha-szobrok nyakán látható három íves vonal ezt a kagylóhangot jelöli. A nyolc jel a mi tingsháinkon is visszatér. Ott van az ezüstös fényű páron, és több nepáli sárgaréz pár peremén is körbefut, például a 6,5 és a 7,5 centis nyolcjeles páron.

A tibeti hagyomány a nyolc jelből Buddha alakját is kirakja. Az ernyő a feje, a két hal a szeme, a váza a nyaka, a lótusz a nyelve, a kerék a lába, a zászló a teste, a kagyló a beszéde, a végtelen csomó az elméje.

Om mani padme hum: tényleg ékkő a lótuszban?

Több tingshánkon az Om mani padme hum áll, a buddhizmus legismertebb mantrája, vagyis ismételve mondott szent szövege. A mantrát Avalókitésvarához kötik. Ő az együttérzés bodhiszattvája, akit a tibetiek Csenrézinek hívnak. Bodhiszattva az, aki a megvilágosodásra törekszik, de mások kedvéért a világban marad. Alexander Studholme, aki könyvet írt a mantra eredetéről, az i. sz. első évezred közepére teszi a megjelenését Indiában.

Avalókitésvara a nyitótörténetben is ott van, más néven. Buddha elmondja Ánandának, hogy a varázsigét egykor többek között Lókésvarától, „a világ urától” kapta, és a fordítók szójegyzéke ezt Avalókitésvara mellékneveként azonosítja. A varázsige elejéről a fordítók úgy vélik, hogy szintén őt köszönti. A végét om és hum keretezi, akárcsak a hat szótagú mantrát. Sok tibeti prétafelajánló szertartás ma is őt hívja segítségül.

A közismert „ékkő a lótuszban” fordítást a kutatók nem fogadják el, de mást-mást tesznek a helyére. Donald S. Lopez amerikai tibetológus úgy látja, hogy a 19. századi európai szanszkritkutatók egy megszólító végződést helyhatározónak olvastak. Szerinte a mantra megszólítás, magyarul körülbelül „Ó, Ékkő-Lótusz!”, és azt a bodhiszattvát hívja, akit úgy ábrázolnak, hogy ezer keze közül kettőben ékkövet és lótuszt tart. Studholme viszont egyetlen összetett szónak olvassa, helyhatározós esetben, így a jelentése „az ékkő-lótuszban”. Ez nála arra a drágakövekből való lótuszra utal, amelyben a buddhák és a bodhiszattvák ülnek, és amelyben a hívők a hagyomány szerint a tiszta földön születnek újjá.

A XIV. dalai láma jelképesen magyarázza a szótagokat. Nála az ékkő a módszer jele, ide tartozik az önzetlen szándék, hogy valaki mások javára elérje a megvilágosodást, továbbá az együttérzés és a szeretet. A lótusz a bölcsességé. A záró hum azt mutatja, hogy a kettő nem választható el egymástól.

„Nagyon jó elmondani az Om mani padme hum mantrát, de közben a jelentésén is el kell gondolkodni, mert a hat szótag jelentése nagy és átfogó.”

— A XIV. dalai láma, Kindness, Clarity, and Insight (1984, saját fordítás)

Egyik tingshánkon hindu mantra olvasható, az Om namah sivája, nagyjából „hódolat Sivának”, a Siva-tisztelők legfontosabb mantrája. Az om nélküli része, a namah sivája öt szótag, innen az „öt szótagú mantra” név. Studholme könyvének egyik fő gondolata, hogy Avalókitésvara és hat szótagú mantrája alakulására éppen Siva és ez az öt szótagú mantra hatott. Ha igaza van, a buddhista és a hindu felirat közelebbi rokon, mint gondolnánk. Sivához kötődik a rudraksha is, a mag, amelyből imafüzért, malát fűznek.

Az Om mani padme hum a 7,2 centis nepáli páron és a 6,7 centis páron is szerepel, a Sivát köszöntő felirat egy 6,5 centis pár peremén fut körbe.

Nem minden díszítés felirat. Az öt Buddhát ábrázoló tingsha mintegy 9,5 centis tányérjain domború Buddha-alakok láthatók. A tibeti művészet az öt Buddhát gyakran mandalába, vagyis szent, kör alakú képbe rendezi, egyiküket középre, a többit a négy égtáj felé. Nyugaton többnyire a vörös Amitábha ül. Beer az ő családjához sorolja Avalókitésvarát, és Studholme olvasatában a mantra ékkő-lótusza is az ő tiszta földjén, Szukhávatíban nyílik.

Hogyan szólaltassa meg a tingshát?

A gyűjtemény leírásában a játékos két kézzel fogja az összekötő zsinórt, és a két tányér peremét vízszintesen egymáshoz súrolja, így finom, csengő hangot kap.

1. Fogja a szíjat vagy a zsinórt úgy, hogy a tányérok szabadon lógjanak, és az ujja ne érjen hozzájuk.
2. Közelítse egymáshoz a két tányért, és a peremükkel érintse össze őket. Elég egy könnyű koccintás, a Meinl leírása is finom összeütést ajánl.
3. Engedje szét őket, és hallgassa a hangot, amíg el nem hal. Ha a hullámzás lassú, meg is számolhatja: ahányszor másodpercenként felerősödik, annyi a két tányér rezgésszámának különbsége.
4. Ha el akarja hallgattatni, fogja a tenyerébe a tányérokat. A dobosok is így némítják el a cintányért: megütik, aztán megmarkolják.

Ha hangtála is van, a tingsha jól megfér mellette, egy hangfürdőn például a hangtál megszólaltatása előtt és után. Kezdőként érdemes szőnyeg fölött gyakorolni, hogy ha a tányér kicsúszik a kezéből, ne kemény padlóra essen.

Melyik tingshát válassza?

A mi tingsháink tányérjai 5,5 és 9,5 centi közöttiek, és van egy 11 centis bronzpár is, saját fémtokban. A nepáli párok többsége sárgaréz, és akad közöttük dísztelen pár is. Az összes párt a tibeti tingsha csengők között gyűjtöttük össze.

A sima párok leírása szerint a 6 centis tiszta, magas hangú, a 7,5 centis mélyebb és teltebb. A súlyban is nagy a különbség, a kisebb 165, a nagyobb 338 gramm.

A mi párjainkon kétféle díszítést talál. A vésett mintát az öntés után metszik a fémbe, ezért bemélyed, ilyen a 7,2 centis mantrás pár felirata. Az öntött minta már a formában benne volt, így domborúan kiemelkedik, mint a 6,7 centis pár betűi.

A tingsha ápolása és tárolása

Használat után törölje át a tányérokat puha, száraz ruhával, mert az ujjakról nedvesség, sók és zsír kerül a fémre, és a fényes felületen ez idővel foltot hagy. A bőrszíj miatt a tingshát ne merítse vízbe.

A sárgaréz és a bronz idővel sötétebb lesz. Ez a patina, a fém lassan kialakuló, védő felületi rétege, és ízlés dolga, hogy megtartja vagy fényesre tisztítja. Aki a fényt szereti, számoljon azzal, hogy a Kanadai Állagmegóvási Intézet szerint minden fényesítés egy kevés fémet is lehord, és a sokszor ismételt polírozás elmossa a finom részleteket. Ezért érdemes a vésett jeleket és feliratokat ritkán és kíméletesen fényesíteni. Az intézet külön kimondja, hogy a régi keleti bronzok patináját soha nem szabad polírozni.

Tároláskor a két tányér ne koccanjon egymáshoz, mert a fém karcolódhat. A kerek, cipzáras sárga-piros brokáttok 8 centi átmérőjű és 3 centi magas, benne kerek vászonlap választja el a tányérokat. A narancs-piros pamuttasakot 7,5–8 centis párokhoz varrták, bélés és egy belső pamutgyűrű óvja benne a fémet. A kisebb párokhoz kis, puha bélésű tok való. További tokokat és tasakokat a tingsha tartók között talál.

A szíj a tingsha leggyengébb pontja. A bőr idővel kiszárad, megrepedhet, és a csomó is meglazulhat. Ha a szíj kopott, cserélje ki. Ha kioldja a régi szíjat, látja, hogyan fut át a tányér közepén lévő lyukon, és hogyan tartja belül a csomó. Az újat ugyanígy kötheti be.

Mire figyeljen?

• Hallás: a tingsha hangja tiszta és magas, az amerikai gyűjtemény párja például éppen abban a sávban szól, amelyre a fül a legérzékenyebb. Senki füle mellett ne üsse össze, és hangfürdőn ne a fekvő résztvevők feje fölött szólaltassa meg.
• Esés: kőre vagy csempére esve a tányér pereme behorpadhat vagy kicsorbulhat.
• Szíj: időnként nézze meg a szíjat és a csomókat. Ha a szíj elszakad, a tányér leesik.
• Kisgyerek: a nagyobb párok több száz grammot nyomnak, a szíjon lóbálva megüthetik a gyereket. A tingsha nem játék, a szíjat ne tegye kisgyerek nyakába. A gyerek csak felnőtt mellett szólaltassa meg.
• Tisztítás: patinás vagy antikolt (régiesre sötétített) felületen ne használjon savas szert vagy fémpolírozót.

Amikor elhal a hang

Ánanda történetében a felajánlást csettintés és taps kíséri, és a szöveg szerint a négy égtáj éhes szellemei abban a pillanatban jóllaknak. Az elbeszélést angolra a Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett fordítócsoport ültette át, Teleki Krisztina és Karma Dordzse munkájaként, és a kiadó tudomása szerint ez a tibeti szöveg első európai nyelvű fordítása.

A tibeti kolostorokban az ilyen meghívás hangja a tingsha. Otthon a csengő mást hív, az Ön figyelmét és a szoba csendjét. Ha egyszer végighallgatja, amíg a két tányér hullámzása utoljára is elsimul, megérti, miért erre a kis hangszerre bízták a hívást.

További cikkek

• Öt valódi tanmese a türelemről: szerzetesek és remeték történetei
• Hangtál: honnan jön, miért énekel, és hogyan szólaltassa meg?
• Koshi csengő: a négy elem hangja egy bambuszhengerben
• Angyalhárfa: a húr nélküli hárfa, amely mindig összecseng
• Kalimba: honnan jön a hüvelykujjzongora, és hogyan játsszon rajta?
• Nyelves dob: hogyan lett gázpalackból hangszer, és hogyan szól?