Angyalhárfa: a húr nélküli hárfa, amely mindig összecseng

Blog › Hangtálak és hangszerek

2026. 09. 29. · Puszta Richárd

A legenda szerint Püthagorasz egyszer egy kovácsműhely előtt haladt el, és megtorpant. A kalapácsok nem zajt csaptak, hanem összecsengtek. Bement, lemérte a szerszámokat, és a súlyukat tizenkét, kilenc, nyolc és hat egységnyinek találta. A tizenkettes és a hatos együtt oktávot adott (dó és a felső dó), a tizenkettes és a nyolcas kvintet (dó–szó), a tizenkettes és a kilences kvartot (dó–fá). A jelenetet Nikomakhosz jegyezte le, bő hatszáz évvel Püthagorasz után. Az angyalhárfa ugyanennek a régi felismerésnek a kézzelfogható változata: hangolt fémcsövek, amelyek bármilyen sorrendben megütve összecsengenek.

A szép történet egyetlen hibája, hogy így nem történhetett meg. A hangmagasság nem a kalapács súlyán múlik. A legenda folytatásában Püthagorasz otthon húrokra is akasztott ugyanilyen súlyokat, és ugyanezeket a hangközöket kapta, csakhogy ez sem lehet igaz. Vincenzo Galilei lantművész, a csillagász Galileo apja, 1589-ben kimutatta, hogy ha a húrt feszítő súllyal akarunk oktávot kapni, a súlyt nem kétszerezni, hanem négyszerezni kell. Stillman Drake tudománytörténész szerint valószínűleg ez a fizika első olyan matematikai törvénye, amelyet rendszeres kísérletezéssel állapítottak meg. A legenda tehát a kalapácsokban tévedett, a számokban nem. Két hang akkor olvad össze, ha a rezgésszámuk egyszerű arányban áll, például az egyik éppen kétszer vagy másfélszer olyan sűrűn rezeg, mint a másik. A felhangsoros angyalhárfákat pontosan ilyen arányokra hangolják.

A név azonban félrevezet. Aki angyalhárfát keres, sokszor kis húros hárfára gondol, amelyet ölben pengetnek, a mi angyalhárfáinkon viszont egyetlen húr sincs.

Mi az angyalhárfa, és honnan kapta a nevét?

Az angyalhárfa keretbe függesztett, hangolt fémcsövekből álló hangszer, amelyet ütővel szólaltatnak meg. A kínálatunkban szereplő angyalhárfákat a délnémet Schlagwerk készíti, amelyet 1982-ben két asztalosinas indított egy pajtában. A gyártó a hangszert egyszerűen csőjátéknak hívja. Az asztalra fektethető változat neve Tischröhrenspiel, azaz asztali csőjáték, a kézben tartható, zsinóron függőé Handröhrenspiel, kézi csőjáték.

Az angyalhárfa név tehát nem hangszertani szakszó. Kereskedelmi név, ragadványnév, és hogy ki használta először, nem tudni. A hangszerek tudományos rendszerezése is a hárfát a húrosok, a hangolt csövek sorát az önhangzók, vagyis a maguk testével rezgő hangszerek közé sorolja, így a csőjáték a csőharang rokona, nem a hárfáé.

A kelta hárfa és a hozzá hasonló kisebb, kézi hárfák valódi hárfák, háromszögletű kerettel és ujjal pengetett húrokkal. Az íreknél a hárfa régi nemzeti jelkép. Vincenzo Galilei, a kovácslegenda cáfolója, 1581-ben azt írta, hogy ezt az igen régi hangszert Írországból hozták Itáliába, és az írek középületekre festik, pénzükre verik. Galilei nem túlzott. Ír pénzre már 1536-ban vertek hárfát, és ma is ott van az ír euróérmék nemzeti oldalán. Kézbe véve a kettő közti különbség rögtön kiderül. A hárfa ujjat kér, az angyalhárfa ütőt.

Hogyan szól az angyalhárfa?

Minden cső egyetlen tiszta, harangszerű hangot ad, amely lassan halkul el. Hogy a fém miért zeng ilyen sokáig, és miért nem mindegy, hol fűzik fel a csövet, azt a szélcsengők hangjáról írva már elmagyaráztuk. Ugyanazok a törvények érvényesek itt is, csak a szél helyett az Ön keze dönti el, melyik cső mikor szóljon.

A zsinóron függő csövek szabadon mozognak, a gyártó szerint meg is lengethetők. Az asztali változaton a csövek egy tartószalagon fekszenek, és tologathatók. A leírás szerint attól függően, hová kerülnek, a hangjuk gyorsan lecseng, vagy szinte végtelenül zeng. Kis tologatás is sokat változtat.

Sokat számít az ütő is. A keményebb fej fényesebb, csilingelőbb hangot ad, mert a rövid koccanás a magas kísérőhangokat is megrezgeti. A puhább fej kerekebb, tompább hangot ad.

Miért nem lehet rajta hamisan játszani?

Mert csak olyan hangok vannak rajta, amelyek bármilyen sorrendben összeillenek. A héthangú változatokon egyetlen hang felhangjai szólnak, a kilenchangoson és az asztalin egy ötfokú sor hangjai.

Egy hang, amelyben több hang lakik

Ha egy gitárhúrt megpendít, a húr egészében rezeg, de közben a felében, a harmadában, a negyedében is. Ezekből születnek a felhangok, az alaphang kétszeres, háromszoros, négyszeres rezgésszámú kísérői. Külön nem halljuk őket, a fül egyetlen hanggá olvasztja össze a sort, és a kísérők aránya adja a hang színét. Ezért szól másként ugyanaz a hang hegedűn és fuvolán. A sor eleje ismerős a kovácsműhelyből. A kétszeres rezgés az alaphang oktávja, a háromszoros egy kvinttel szól a kétszeres fölött.

A héthangú változatokon ezek a kísérőhangok kaptak külön csövet. A 432 Hz-es angyalhárfa hét csöve például egyetlen, másodpercenként 432-szer rezgő alaphang természetes felhangsorát szólaltatja meg, így a tagjai egyenként is hallhatók. Mivel mind ugyanannak a hangnak a családjába tartoznak, bármelyik kettő, három vagy mind a hét együtt is összecseng.

A zongora ehhez képest kompromisszum. A mai hangolás az oktávot tizenkét egyforma lépésre osztja, ezért az oktávon kívül minden hangköze egy kicsit eltér a természetes felhangsortól. Az alaphang hétszeres rezgése például nagyjából egyharmad félhanggal mélyebben szól, mint a zongora legközelebbi billentyűje, így a zongorán meg sem szólaltatható. A felhangsoros csőjáték a gyártó leírása szerint a természetes sort követi.

Az ötfokú hangsor

A kilenchangos változat más úton jár. Csövei a c, d, f, g, a hangot adják, majd egy oktávval feljebb ismét a c, d, f, g hangot. Ez ötfokú, más néven pentaton sor, és hiányzik belőle a félhang, a zene egyik legfeszültebb hangköze. Az asztali változaton két cserecsővel lehet az F- és a C-pentaton sor között váltani. Hogy az ötfokú sor miért szól jól szinte bármilyen sorrendben, azt a Koshi csengőkről írt cikkünk járja körül részletesen.

A hangszer nem javítja ki a játékost. Egyszerűen nem ad a kezébe rossz hangot.

A csőharang, az angyalhárfa nagy testvére

A csőharang a 19. század második felében jelent meg. Franciaországban talán már az 1850-es, 1860-as években szólt. Angliában John Harrington coventryi feltaláló szabadalmaztatta 1884-ben, eredetileg óraütőművekhez, aztán templomtornyokba is szerelték. A csövek az öntött harangok árának töredékébe kerültek, nem lengtek, így erős torony sem kellett hozzájuk, és a gyártó szerint meg sem repedtek, el sem hangolódtak. A cég egy 1890-es hirdetése szerint addigra több mint száz készletet szereltek fel. Angol állóórák is ezekkel ütötték az órát.

A zenekarba is hamar bekerült. Valószínűleg Arthur Sullivan írt elsőként csőharangot zenekarra, 1886-ban, Az arany legenda című kantátájában. A csőharang hangjával különös dolog történik. A fémcső kísérőhangjai a húrokéval ellentétben nem a cső legmélyebb hangjának kétszeresénél, háromszorosánál szólnak. Három felsőbb rezgése mégis nagyjából kettő-három-négy arányban áll. A fül ebből kikövetkezteti azt az alaphangot, amely a hangban valójában nincs is jelen, vagyis a zenekari csőharangnál olyan hangot hallunk, amelyet a fülünk tesz hozzá.

A csőjáték a csőharang kicsi, kézbe vehető rokona, jóval rövidebb és könnyebb csövekkel.

A 440 és a 432 Hz története

Nem minden angyalhárfa ugyanarra a hangra épül. Az asztali a szokásos 440 Hz-es normál „a” hanghoz igazodik, a héthangúak egyikének alaphangja 432 Hz.

Hogyan lett 440 Hz a normál „a”?

A zenekarok hangolóhangja, az „a”, sokáig helyről helyre más volt. Händel és Mozart még 422–423 hertzes „a”-t kedvelt, a 19. században pedig a zenekarok egyre feljebb csúsztak, az énekesek bánatára. A 440-et Johann Heinrich Scheibler krefeldi selyemgyáros javasolta szabványnak 1834-ben, a bécsi zongorák hangolásának átlagaként. Franciaország mégis 435-öt írt elő 1859-ben. A rendeletet előkészítő bizottságban Berlioz és Rossini is ült, a rendelet pedig 870 rezgésről szól, mert a franciák akkor az oda- és a visszalendülést külön számolták.

A végső szót a rádió mondta ki. A műsorszórás egymás mellé tette a városok zenekarait, és 1939 májusában egy londoni nemzetközi értekezlet a 440-ben állapodott meg. A BBC a hangolóhangot egy másodpercenként egymilliót rezgő kristályból nyerte: ezerrel osztotta, tizeneggyel szorozta, huszonöttel osztotta, és megkapta a 440-et. A britek addigi 439-e prímszám, ezzel a módszerrel elő sem lehetett volna állítani, de hogy ez mennyit nyomott a latban, nem tudni biztosan. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet 1955-ben és 1975-ben megerősítette a 440-et.

Honnan jön a 432, és mit tudunk róla?

A 432-es hangolás sem új keletű. Elsőként a belga Charles Meerens ajánlotta. Úgy számolt, hogy erre építve a billentyűzet minden hangjának rezgésszáma egész szám lesz. Verdi, aki az énekesek hangját féltette, az 1870-es években még a 435-öt pártolta, később az ő torkuknak még kényelmesebb 432 felé hajlott. Szövegíróját, Arrigo Boitót küldte, hogy 1881-ben a milánói zenészkongresszuson mellette érveljen. Az olasz hadügyminisztérium 1884-ben rendeletben írta elő a katonazenekaroknak a 432-t, országos bevezetésére azonban már nem maradt idő, mert a következő évben egy bécsi értekezlet a francia 435 mellett döntött. A „Verdi-hangolás” csak az 1980-as évek végén került újra elő, egy nemzetközi politikai-kulturális szervezet, a Schiller Intézet kampányában.

Hívei ma természetes kamarahangnak tartják, és sokféle jótékony hatást tulajdonítanak neki. Ezeket csak néhány kis létszámú, kísérleti jellegű vizsgálat nézte, megbízható bizonyíték nincs rájuk. Annyi biztos, hogy 432-re hangolva minden hang nagyjából egyharmad félhanggal mélyebben szól.

Bolygóhangok: a Föld és a Vénusz hangja

Az égi zene gondolata a püthagoreusoktól ered, és két évezreden át elkísérte az európai gondolkodást. Shakespeare A velencei kalmárjában Lorenzo holdfényes éjszakán, Portia háza előtt így beszél róla Jessicának:

„A legkisebb kör, mely fönt látható,
Angyalszerűen zeng forgásiban
Gyöngéd szemű cherubok dalkarához.
Örök lelkekben ily összhangzat él:
De míg e romlatag por-öltözet
Durván lezárja, nem hallhatjuk azt.”

— William Shakespeare: A velenczei kalmár, V. felvonás 1. szín (Ács Zsigmond fordítása)

Johannes Kepler 1619-ben már számolt is. A világ harmóniája című művében, ugyanott, ahol harmadik bolygótörvényét közölte, a bolygók leggyorsabb és leglassabb mozgásának arányából hangközöket rendelt hozzájuk. A Földnek mi–fa–mi jutott, és Kepler megjegyezte, hogy már a szótagokból kitalálható, mi az úr otthonunkban, a miseria és a fames, vagyis a nyomorúság és az éhínség.

A ma ismert bolygóhangokat Hans Cousto számolta ki, saját feljegyzése szerint 1978. október 2-án, Münchenben. Az oktáv a rezgésszám megkétszerezése, és Cousto ezt a szabályt az égitestekre is alkalmazta. A Föld egy év alatt kerüli meg a Napot. Ha ezt az egyetlen, rendkívül lassú „rezgést” 32 oktávval feljebb visszük, 136,1 Hz lesz belőle, valamivel a zongora kis cisz hangja alatt. Ez a földi év hangja, amelyet Cousto a szent Om szótaghoz kötött. A Vénusz keringéséből ugyanez a számítás 221,2 Hz-et ad, ennek egy oktávval magasabb párja a 442,4 Hz körüli hang. Cousto 1984-ben könyvben is kiadta a számításait (Die kosmische Oktave, azaz A kozmikus oktáv).

Cousto táblázata szerint a földi év hangjára épülő hangolásban az „a” 432,1 Hz lenne, alig egy tized hertzre a Verdi-hangolástól. Szép gondolat, hangszerkészítők is szívesen építenek rá. A Föld/Om hangolású csőjáték a földi év hangjának felhangjaira épül, a Vénusz-hangolású a 442,4 Hz-es hang felhangsorára. Mindez azonban számjáték, nem fizikai hatás. A bolygók nem szólnak, és a bolygóhangoknak tulajdonított hatásokat tudományos vizsgálat nem igazolta.

Hogyan játsszon az angyalhárfán?

A zsinóros változatot fogja meg a felfüggesztésénél, és hagyja szabadon lógni, hogy a csövek ne érjenek az Ön testéhez, ruhájához. Üsse meg őket egyenként, és várja ki, amíg egy-egy hang elcseng, vagy húzza végig az ütőt a soron, ahogy a hárfán futnak végig az ujjak. Ha egy csövet el akar hallgattatni, érintse meg finoman az ujjával. A hangerőt a megütés ereje szabja meg, és a halk játék itt nem hiba, hanem a hangszer természete.

Két kézzel kényelmesebb játszani, ha a hangszer állványon függ. A kisebbik Deer of Light faállvány kézzel készül, gongokhoz és hárfákhoz is, 53 × 87 × 50 centis és kétkilós. A nagyobbik 120 centi magas, öt kiló, és legfeljebb 80 centis gongokhoz ajánlják. Mielőtt választ, vesse össze az állvány méretét a hangszeréével.

Az asztali változatot többen is körülülhetik. Hangfürdőben jól megfér a hangtálak mellett, mert a hosszan zengő hangok egymásba érnek. Otthon egyetlen cső is elég egy csendes perc kezdetéhez. Üsse meg, és figyelje, meddig hallja még.

Melyik angyalhárfát válassza: hét cső, kilenc cső vagy asztali?

Az angyalhárfák három családja közül választhat, és a különbség elsősorban a hangsorban van.

Ha dallamot szeretne játszani, válasszon pentaton változatot. Ha inkább egyetlen hang kísérőhangjaira kíváncsi, a héthangú való Önnek. A három héthangú főként az alaphangjában különbözik. Mindegyikhez jár ütő. Az angyalhárfa ára változatonként más, a kilenchangos és az asztali valamivel drágább a héthangúaknál. Zongorához, gitárhoz a 440 Hz-es asztali változat való.

Mire figyeljen?

• Ujjak: a zsinóron függő csövek lengés közben összekoccanhatnak. Tartsa távol közülük az ujjait, és ne lóbálja erősen a hangszert.
• Kisgyerek: a felfüggesztő zsinórból könnyen hurok lesz. Ugyanezen veszély miatt írt elő az Európai Unió 2011-ben biztonsági követelményeket a rolók és reluxák zsinórjaira. Kisgyerekkel inkább az asztali változaton zenéljen, amely nem lóg. A zsinóros változatot játék után akassza magasra.
• Állvány: csak stabil, nem billegő állványra akassza, és ne tegye járóútba.
• Hallás: fülhöz közel ne üssön erősen. Ha fele olyan közel van a hangszerhez, a hang nagyjából 6 decibellel erősebben éri a fülét.
• Szállítás: a csöveket puha anyagba csavarva vigye, hogy ne koccanjanak és ne horpadjanak, a zsinór pedig ne gabalyodjon össze.
• Ápolás: puha, száraz kendővel törölje át. Súrolószert egyik változaton se használjon, mert megkarcolja a fémet.

A húros rokon: a monochord

Aki húrokon játszana, de az összecsengést sem adná fel, annak a monochord a jó irány. A neve görögül egyetlen húrt jelent, és a görög khordé szó eredetileg bélhúrt jelölt. Az ókori monochord valóban egyetlen húr volt egy üreges test fölött, mozgatható húrlábbal, amellyel a húr két darabjának arányát állítgatva ki lehetett mérni az oktávot és a kvintet. A hagyomány ezt az eszközt is Püthagorasznak tulajdonítja. Arezzói Guido a 11. században ezzel tanította a kórusfiúkat új dallamokra, és a 19. században még orgonák hangolásához is használták.

A mai monochordok neve megmaradt, a húrjaik megsokasodtak. A Feeltone német műhelyében készülő Monolina 34 húrjából 24 ugyanarra a d hangra van hangolva, és mozgatható nyergekkel ötfokú dallamot is lehet rajta játszani. A kisebb Monolini 21 húros, a kétoldalas Tambura monochord egyik oldalán 30 basszushúr, a másikon 20 felhanghúr és négy tamburahúr feszül. Ha a sok egyforma húron végigsimít, egyetlen, hosszan hullámzó hang szól.

A monochord sok húrja egyetlen hangot ad, amelyben ott rejtőznek a felhangok, a felhangsoros angyalhárfa pedig ugyanilyen rejtett hangokat bont szét, csövenként.

További cikkek

• Öt valódi tanmese a türelemről: szerzetesek és remeték történetei
• Hangtál: honnan jön, miért énekel, és hogyan szólaltassa meg?
• Koshi csengő: a négy elem hangja egy bambuszhengerben
• Kalimba: honnan jön a hüvelykujjzongora, és hogyan játsszon rajta?
• Nyelves dob: hogyan lett gázpalackból hangszer, és hogyan szól?
• Sámándob: a keretes dob története, készítése és hangja