Monochord: egy húrtól a hangágyig – a hangszer története és hangja

Blog › Hangtálak és hangszerek

2026. 09. 18. · Puszta Richárd

Arezzói Guido itáliai szerzetes 1030 körül levelet írt Mihály testvérnek a pomposai kolostorba arról, hogyan lehet megtanulni egy soha nem hallott éneket. A legszokásosabb módszert is leírta: a dallam hangjait a monochord egyetlen kifeszített húrján szólaltatják meg, és a húrtól úgy tanulnak, mint egy emberi mestertől. Guido azonban mást talált ki. A levélben elmeséli, hogy XIX. János pápa három követtel hívatta magához Rómába, mert hallotta, hogy Guido kisfiú növendékei az új, vonalakra írt hangjegyekkel lejegyzett énekeskönyvéből olyan énekeket is elénekelnek, amelyeket sosem hallottak. A pápa sokáig forgatta a könyvet és az elé írt szabályokat, és fel sem állt a helyéről, amíg egy addig ismeretlen verssort meg nem tanult belőle.

Guido nem akarta, hogy a tanítványai úgy járjanak, mint „a vakok, akik vezető nélkül sosem indulnak el”. A hangot a fejükben kellett hordaniuk, nem a húron keresniük. A monochord ekkor már több mint ezer éve szolgált mérőeszközként és tanárként. Ma ugyanez a név egészen más hangszert jelöl, amelynek sok húrja, a mi hangszereinken 21–60, nagyrészt ugyanarra a hangra van hangolva. Aki végigsimít rajtuk, hosszan zengő hangot hall, és ha figyel, kihallja belőle a felhangokat, a legtöbb hangszer hangjában ott rejlő magasabb kísérőhangokat. Régen a húrról tanulták a hangot, ma a hangját hallgatják.

Egy húr és egy vonalzó

A név görög eredetű, a monokhordon jelentése „egyhúros”. A görögök gyakran egyszerűen kanónnak hívták. A szó egyenes rudat, mérőlécet jelentett, és a húr alatt valóban beosztásos léc futott. Ebből a szóból lett a mi kánon szavunk. A húr alá tolható híd két, tetszőleges arányú részre osztotta a húrt.

Ha a hidat úgy állították, hogy a húrnak csak a fele szóljon, a hang egy oktávval ugrott feljebb, dóról a felső dóra. Ez a 2:1 arány. A húr kétharmada egy kvinttel (dó–szó), a háromnegyede egy kvarttal (dó–fá) adott magasabb hangot, 3:2 és 4:3 arányban. Ezt a hármat tartották a görögök az alapvető összecsengéseknek.

A hagyomány a monochordot Püthagorasznak tulajdonítja. Ariszteidész Quintilianus késő ókori zeneíró úgy tudta, hogy Püthagorasz a halálos ágyán is arra intette a tanítványait, hogy gyakoroljanak rajta. A mai kutatók óvatosabbak. Hiteles bizonyíték nincs rá, hogy már Püthagorasz használta volna, és a kanón szó ebben az értelemben a Kr. e. 4. század végén bukkan fel először egyértelműen.

A híresebb legenda szerint Püthagorasz egy kovácsműhely előtt, a kalapácsok csengéséből hallotta ki ezeket az arányokat. Boethius változatában öt kalapács volt, és az ötödiket, amely egyikkel sem csengett össze, egyszerűen félretették. Otthon Püthagorasz a kalapácsok súlyát húrokra akasztotta, és ugyanazokat a hangközöket hallotta. Így nem történhetett. Vincenzo Galilei 1589-ben kimutatta, hogy súllyal feszített húron a kvinthez nem másfélszeres, hanem két és negyedszeres súly kell. A legenda többi részletéről az angyalhárfa kapcsán is olvashat. Boethiusnál a történet végül a húr hosszánál köt ki, és ott a számok valóban igazak, ahogy bármelyik kifeszített húr ma is megmutatja.

Énektanár a középkori kórusiskolában

Boethius római filozófus 505 körül írta meg zenei tankönyvét (De institutione musica, A zene alapjai), amely a középkori egyetemeken a zene alapkönyve lett. A negyedik könyvében lépésről lépésre beosztja a húr alatti vonalzót. Ennek latin neve, a regula, vonalzót és szabályt is jelent.

Arezzói Guidónál, öt évszázaddal később, a monochord a kórusiskola mindennapi eszköze. Guido, akit a hagyomány a hangjegyek vonalrendszere kitalálójának tart, a levélben leírja, hogyan kell a húr alatti vonalat beosztani. A legmélyebb hang a görög gammával jelölt G. Innen kezdve kilenc részre osztják a vonalat, és ahol az első kilenced véget ér, ott áll a következő hang, az A. Így haladnak tovább, amíg kijön az egész skála. Így a kórusfiúk a húrról tanulták a dallamot, és a hamis hangot is észrevették.

„Ismeretlen dallam megtalálására, áldott testvérem, az első és szokásos szabály ez: ha a dallam hangjainak betűit megszólaltatjuk a monochordon, tőle hallva úgy tanulhatjuk meg, mint egy emberi mestertől. Ez azonban a kisfiúk szabálya, a kezdőknek jó, a haladóknak a legrosszabb.”

— Arezzói Guido levele Mihály testvérhez az ismeretlen énekről, 1030 körül (saját fordítás latinból)

Guido saját módszere más volt. A skála hat hangját egy közismert, Keresztelő Szent Jánoshoz szóló himnusz hat sorkezdetéhez kötötte, és a sorok első szótagjaiból lett az ut, re, mi, fa, sol, la, a mai dó-ré-mi elődje. Azt írja, hogy addig az énekesek tíz év alatt is csak tökéletlenül tanultak meg énekelni, ő és társai viszont egy, legfeljebb két év alatt teljes értékű kántort nevelnek. Az utolsó mondatában még oda is szúr: ebben nem Boethiust követi, akinek a könyve „nem az énekeseknek, csak a filozófusoknak hasznos”.

A húr, amely a földtől az égig ér

A 17. század elején a monochordot a világegyetem jelképeként rajzolták meg. Robert Fludd angol orvos nagy művének első kötete 1617-ben jelent meg, és egyik metszete a „világ monochordját” mutatja. Egy felhőből kinyúló kéz forgatja a hangolócsavart. A húr a Földtől a vízen, a levegőn, a tűzön és a bolygókon át fut fel, középen a Nap, legfelül az állócsillagok és a legfelső ég. A Földtől a Napig egy oktáv szól, a Naptól az ég tetejéig még egy. A lap tetején Fludd azt írja, hogy a hangszer mozgatóját a világon kívül ábrázolta, vagyis a világot egy kívülről hangolt húrnak látta.

Johannes Kepler 1619-ben azt vetette Fludd szemére, hogy az arányait kitalálta, nem mérte. Fludd válaszolt, Kepler is, aztán megint Fludd, és egyikük sem győzte meg a másikat.

Miért hallani felhangokat a monochordon?

A választ egyetlen húron meghallhatja, legkönnyebben egy gitár legvastagabb húrján. Érintse meg a húr pontos közepét, éppen csak hozzáérve, pengesse meg a húrt a vége közelében, és rögtön emelje el az ujját. A húr egy oktávval magasabban szól. Ha a harmadánál érinti meg, egy oktávval és egy kvinttel magasabb hangot kap, a negyedénél két oktávval magasabbat. Ahol az ujja hozzáér, ott a húr nem mozdulhat, így csak azok a rezgések maradnak meg, amelyeknek ott amúgy is nyugvópontjuk van.

Ezek a magasabb hangok, a felhangok, minden megpendített húrban ott vannak, csak gyengébben szólnak, és beleolvadnak az alaphangba. Rezgésszámuk az alaphang kétszerese, háromszorosa, négyszerese, és így tovább. Ezt a sort nevezik felhangsornak. A D-re hangolt húrnál az alaphang fölött egy oktávval ismét egy d szól, aztán egy a, újra egy d, egy fisz és egy a. Az első hat tag között tehát egy fisz is van, kicsit mélyebb a zongoráénál, holott a D hangolású Monolina egyik húrja sincs fiszre hangolva. Ha a szomszédos tagokat nézi, visszakapja a görögök három arányát. A második az elsővel oktávot ad, a harmadik a másodikkal kvintet, a negyedik a harmadikkal kvartot.

Egy húr hangja hamar elhal, és a magas felhangok tűnnek el elsőként. Ezért lesz a megpendített gitárhúr egy-két másodperc után lágyabb. A sok húr ezen segít. A játékos keze folyton újabb húrokat szólaltat meg, a rezgés a hídon át a többi, azonos hangra hangolt húrra átjut, és azok szintén zengeni kezdenek. A Feeltone játékútmutatója szerint az is számít, hol éri az ujj a húrt, mert más pontján más felhangok bukkannak elő. Ha két húr hangja csak egy hajszálnyit tér el, a közös hang lassan hullámzik, ezt nevezik lebegésnek.

A mai monochord felépítése

A sok, egy hangra hangolt húrú monochord hangszer az 1980-as években terjedt el Németországban, zenészek, zenepedagógusok és zeneterapeuták körében. Jan Dosch és Tonius Timmermann monochordkönyve szerint a müncheni Freies Musikzentrum (Szabad Zeneközpont) tanfolyamain vált ismertté, ahol Dosch a nyolcvanas évek elején az első monochordjait építette. A webáruházunk monochordjait a Feeltone észak-németországi műhelye készíti. A műhely első monochordjait a krónikája szerint 1997-ben építette az alapító, Ingo Böhme.

A húrok nagy része felhanghúr, ezek mind ugyanarra a hangra szólnak, és a zengést adják. Mellettük vastagabb, fonott basszushúrok futnak, ezeknél a vékony acélmag köré tekert huzal nehezíti a húrt, hogy mélyebben szóljon. A harmadik csoport a kvinthúroké, ezek a basszus fölötti kvintre szólnak. A D hangolású Monolinán 24 felhanghúr szól d-re, öt basszushúr D-re és öt kvinthúr A-ra. Cseresznyefa keretét és kőrisfa hangtábláját természetes viaszos olajjal kezelik.

A 440-es hangolásnál a három húrcsoport nagyjából 73, 110 és 147 rezgést ad másodpercenként. Ez 2:3:4 arány, ugyanaz, mint a felhangsor második, harmadik és negyedik tagjáé.

Az indiai klasszikus zenében a tambura adja a folyamatos kísérőhangot. A Tambura és a KOTAMO nevű hangszereink egyik oldalán a tambura négy húrja szól. Az indiai hangszeren a húr és a széles, domború híd közé vékony pamutszálat tesznek, amelyet dzsívának, vagyis léleknek neveznek. A kanpuri Indiai Műszaki Intézet nagy sebességű felvételei megmutatták, hogy a jól elhelyezett szál gazdagabb felhangokat hoz elő. A Feeltone Tamburáján is a szálak alátolásától kezd zsongani a húr.

A Monolina felső húrjai alá öt nyerget lehet tenni. Ezek kis, tologatható hidak, és a mellékelt sablon megmutatja, hová kerüljenek. Így a húrok egy része ötfokú, dúr vagy moll dallamot ad, a többi közben tovább zeng. A dúr és a moll ötfokú sorban nincs félhang, ezért szól szinte bármilyen sorrendben jól, és ilyen sorra épül a Koshi csengők közül kettő. A kanón mozgatható hídja így tért vissza a mai hangszerre, ezúttal nem mérésre, hanem dallamjátékra.

Hangágy, hangszék és a testre tett hangszer

A Monolini és a Monolina alja ívelt. Úgy tervezték, hogy hangmasszázsnál a hangszert a fekvő ember hátára vagy hasára lehessen tenni, így a hangot a fa rezgésén át a bőrén is érzi. Az ilyen hangszert testmonochordnak is hívják.

A hangágyakban a húrok a fekvőlap alá kerülnek. Az Oktáv hangágy 196 × 80 centis fekvőfelülete alatt 60 húr fut, felük d-re, felük egy oktávval mélyebbre hangolva, és aki ráfekszik, a hátán át érzékeli a rezgésüket.

A Feeltone saját hangszékét 2003-ban dolgozták ki, írja a műhely krónikája. A klasszikus hangszék két oldalán 30 felhang- és 30 basszushúr fut, 200 kilóig terhelhető, és páramérő jár hozzá.

A hangágy ötlete ennél régebbi. Hans Peter Klein német hangszerkészítő 1989-ben szabadalmat kért egy fekhelyre, amelynek rezonáló testén ember kényelmesen fekhet, és a húrjai egy hangra vannak hangolva. A szabadalmat 1990-ben megadták. A saját honlapja szerint a Somachordnak elnevezett hangszert 1991-ben egy strasbourgi kongresszuson mutatta be.

Hogyan szólaltassa meg?

A Monolina nyergekkel beállított dallamrészén egyenként pengetheti a húrokat. A nyolcdarabos nyeregkészlettel teljes hétfokú skálát állíthat be, áthelyezés után azonban a húrokat újra kell hangolni. A nyergekben hegyes sárgaréz tüske van, és amikor a húrok alá tolja őket, az ujja is becsípődhet. Elhelyezésükkor vigyázzon. Ütve is játszhat, a cimbalomhoz hasonlóan. Az ütőpálcákat a vékonyabb végüknél fogja, és a vastagabbal üt a húrokra. Ha a hüvelykujját előrébb csúsztatja a pálcán, az pattogni kezd, és pergő, dobszerű hang szól.

A legegyszerűbb mégis a simítás. Tegye a középső vagy a gyűrűsujját a legfelső húr közepére, és egyenletes mozdulattal húzza végig az összes húron maga felé. Hogy ne törje fel az ujjbegyét, nyomja finomabban, vagy használjon bőrpengetőt. Mielőtt az ujja az utolsó húrhoz érne, a másik keze már kezdje újra fölül. Így a hang nem szakad meg, és rövid idő múlva előbukkannak a fényes felhangok.

Mitől hangolódik el, és hogyan hangolja vissza?

A húrok szeszélyességét már Boethius leírta, amikor elmagyarázta, miért nem bízott Püthagorasz a hangszerekben.

„Ha a húrokat vizsgáljuk, hol a nyirkosabb levegő tompítja el a pengetés hangját, hol a szárazabb élénkíti, hol a vastagabb húr mélyíti a hangot, hol a vékonyabb élesíti…”

— Boethius: De institutione musica, I. könyv, 10. fejezet (saját fordítás latinból)

A húr ma is ugyanígy viselkedik. A Feeltone használati útmutatója szerint a hangszer behangolva érkezik, de mivel a húr és a fa érzékeny a hőmérsékletre, megérkezés után újra hangolni kell. Kicsomagolás után hagyja egy napig pihenni a szobában, és csak utána hangolja. Az első két hétben lehetőleg naponta igazítson rajta, utána sokáig megtartja a hangolását.

A hangolókulccsal csak egészen kicsit fordítson, mert már egy negyed fordulat több hanggal feljebb viheti a húrt, és el is pattanhat. Az 5 milliméteres csapokhoz a T alakú kulcsot két kézzel foghatja, a hosszú, 20 centis nyelű kulccsal finomabban adagolhatja az erőt. Hangolókészülékkel a legkönnyebb, de füllel is megy. Pengessen meg két húrt együtt, és addig igazítson, amíg a közös hang hullámzása le nem lassul, majd el nem csendesedik.

Úton a Monolinát párnázott, vízálló hordtáskában viheti, ahol habszivacs alátétek választják el a hangszert a tartozékoktól. Elszakadt húr helyére csak eredeti, a hangszerhez készült húr való, a D hangolású Monolinához teljes cserehúrkészlet kapható.

Több hangszerünk neve mellett 432 Hz áll. A normál „a” hang a nemzetközi szabvány (ISO 16) szerint 440 hertz, vagyis másodpercenként 440 rezgés. Ha a hangolókészüléket 432-re állítja, a hangszer nagyjából egyharmad félhanggal mélyebben szól. A két szám történetéről és arról, hogy miért nincs megbízható bizonyíték a 432-höz fűzött hatásokra, az angyalhárfáról szóló írásunk szól. Ha zongorával, gitárral vagy más hangszerrel együtt játszik, a 440 a jobb választás.

Mire figyeljen?

• Hangolás: a túlfeszített húr elpattanhat, és a szabad vége megsértheti, ezért a hangolást mindig felnőtt végezze.
• Páratartalom: a fának 50–60 százalékos páratartalom kell, fűtési idényben párásító segíthet. Túl meleg, száraz levegőben a fa kiszárad és megrepedhet. Padlófűtéses szobában ne tegye a hangszert a padlóra, és szélsőséges hőmérsékletnek se tegye ki.
• Súly: a nagy, kétoldalas hangszereink 10 kiló körüliek, az Oktáv hangágy mintegy 50 kilós, és legfeljebb 120 kilót bír. A hangágyat ketten emeljék. Tároláskor és játék közben a nagy hangszereket stabil, sík alapra tegye.
• Húrcsere: ha elszakad egy húr, nézze meg, hányszor tekeredik a többi, ugyanolyan húr a saját csapjára, és az elszakadt húr csapját előbb ugyanennyiszer csavarja vissza. Különben a csap hangoláskor egyre mélyebbre nyomódik, eltörhet, vagy a fa megrepedhet. A húrok csupasz vége éles, megszúrhatja a bőrt.
• Kisgyerek: a gyerek csak felnőtt mellett játsszon a hangszeren. A hangolókulcsot tegye el előle, mert egy túltekert csap is elég ahhoz, hogy egy húr elpattanjon. A hordtáska vállpántját se hagyja a közelében, mert fojtásveszélyes.

Boethius másfél ezer éve azzal magyarázta Püthagorasz bizalmatlanságát, hogy a húr hangja a levegő nedvességétől is függ, ezért nem lehet megbízható mérce. A mai monochordnál ezen a jó páratartalom és a türelmes utánahangolás segít.

További cikkek

• Öt valódi tanmese a türelemről: szerzetesek és remeték történetei
• Hangtál: honnan jön, miért énekel, és hogyan szólaltassa meg?
• Koshi csengő: a négy elem hangja egy bambuszhengerben
• Angyalhárfa: a húr nélküli hárfa, amely mindig összecseng
• Kalimba: honnan jön a hüvelykujjzongora, és hogyan játsszon rajta?
• Nyelves dob: hogyan lett gázpalackból hangszer, és hogyan szól?